Az év elején Riley Leon került a címlapokra, amikor túlélt egy tornádót, amely kisteherautójával átrepítette az autópályán.
Balesetét videó rögzítette, ahogy a 16 éves Riley Leon piros teherautóját a gyorsan forgó tornádó megpörgette hétfő este Elginben, Austin mellett. Leon egy állásinterjúról tartott hazafelé a Whataburger texasi gyorsétteremláncból, amikor őt és járművét elsodorta a vihar.
Leon a 290-es amerikai úton haladt a texasi Elginben, amikor a 210 km/h-t meghaladó tornádó feldöntötte, majd többször megpörgette kisteherautóját, végül felállította.
„Nem láttam és nem éreztem semmit. Állítólag szirénák szólaltak meg, de én nem hallottam” – mondta.
Annak ellenére, hogy a teherautót felborította a tornádó, Leon azt mondta, szinte el sem hitte, hogy ez megtörtént, amíg meg nem látta össze-vissza horpadt teherautóját.
A kemény ütközések ellenére, amely súlyosan megrongálta a teherautót, és kitört néhány ablakot, Leonnak nem lett nagyobb baja néhány karcolásnál. Ennek részben az volt az oka, hogy a szélvédő és a hátsó ablak sértetlen maradt, megakadályozva, hogy kirepüljön a járműből, vagy megsérüljön az összeomló kabinkeret miatt. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a teherautó biztonsági üvege, megmentette Leon életet.
Története rávilágít az autóüvegek biztonságának fontosságára és a biztonságtechnikai fejlődésére.
A biztonság egyike az autóüveggel kapcsolatos számos tervezési követelménynek. Az üvegnek optikailag átlátszónak kell lennie, hogy a vezető és az utasok torzításmentesen, élesen láthassák környezetüket, és hűvös legyen a belső tér a forró, nyári napokon.
Elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy ellenálljon a nagy szélnek és a felpattanó kavicsoknak, kisebb köveknek. Különösen a szélvédőknek és a napfénytetőknek szerkezetileg masszívnak, erősnek kell lenniük, hogy alátámasszák a kabin keretét, és megakadályozzák a tető meghajlását és az utasok sérülését borulás közben. Ha az üveg eltörik, a daraboknak az ablakkeretben kell maradniuk, vagy apró, lekerekített darabokra kell törniük, nem pedig nagy, éles szilánkokra, amelyek megvághatják vagy akár meg is ölhetik az utasokat.
Napjaink üzemanyagárai mellett különösen fontos, hogy az üveg a lehető legkönnyebb legyen az üzemanyag-hatékonyság maximalizálása érdekében. Ahhoz, hogy az autóüveg minden funkciónak megfeleljen, meg kell találni az egyensúlyt az üvegtulajdonságok között.