A Forma–1 és az IndyCar sok tekintetben hasonló technikai kihívásokkal küzd, ám a két sorozat biztonsági megoldásai mégis külön utakon járnak. Ennek egyik legérdekesebb példája a Red Bull Racing által tervezett Aeroscreen, amelyet az F1 végül elvetett, míg az amerikai IndyCar 2020 óta sikeresen alkalmazza. De hogyan lehetséges, hogy egy koncepció az egyik sorozatban zsákutcának bizonyul, a másikban pedig életmentő fejlesztéssé válik?
Az Aeroscreen lényege egy nagy szilárdságú polikarbonátból készült, repülőgépminőségű „szélvédő”, amely teljes mértékben körbeöleli a pilóta sisakját. A cél egyértelmű volt: megvédeni a versenyzőt a nagy sebességgel érkező törmelékektől, alkatrészektől, valamint az ütközések során fellépő extrém erőhatásoktól. A Red Bull 2016-ban mutatta be az első működő prototípust, amelyet Daniel Ricciardo tesztelt is — a visszajelzések azonban vegyesek voltak. A látótér torzulása, a fénytörés és a szűkített kilátás komoly aggályokat váltottak ki. Emellett problémát jelentett a szélvédő mögötti hőtorlódás, amely a már eleve extrém körülmények között versenyző pilóták számára komoly terhelést jelentett volna.
Az F1 ezért végül a HALO rendszer mellett döntött, amely nyitott konstrukcióként kevésbé befolyásolja a látást és a hőterhelést, ugyanakkor képes elviselni akár 12 tonnás erőhatást is. A HALO azóta számtalan balesetben bizonyított, így a kategóriában nem volt szükség zárt szélvédőre.
Az IndyCar azonban más jellegű kihívásokkal néz szembe. A nagysebességű oválpályákon gyakoriak a letörő kerekek, aerodinamikai elemek és törmelékek, amelyek a pilóták felé repülhetnek. Az amerikai sorozat számára a törmelék elleni védelem kiemelten fontos, ezért 2020-ban — a Red Bull mérnökeivel együttműködve — bevezették az Aeroscreent. A rendszer az F1-es aggályok többségét megoldotta: a polikarbonát előtti légáramlást új erősebb légbeömlők szabályozzák, a látótér torzulását speciális bevonatok csökkentik, a hőt pedig új szellőzőnyílások vezetik el.
Az eredmény: az Aeroscreen több balesetben is bizonyította létjogosultságát, köztük olyan esetekben, amikor a pilóta fejét valószínűleg súlyos tárgy érte volna el.
A két sorozat eltérő technikai és pályaviszonyai tehát meghatározták, hogy ugyanaz a megoldás az egyikben működik, a másikban viszont nem. Ez jól mutatja, hogy a biztonsági fejlesztések soha nem univerzálisak — mindig a versenyszéria sajátosságaihoz kell igazodniuk.